Rubik Ernő, a 76 éves építész és játéktervező a Washington Postnak írt véleménycikket a koronavírus-világjárványról. A mi kockánk (Cubed: The Puzzle of Us All) című idén megjelent könyvével turnézó Rubik természetesen leghíresebb találmányához hasonlítja a pandémiát.
Tücsök és bogár
A maszkviselés igenis csökkenti annak az esélyét, hogy valaki elkapja vagy továbbadja a koronavírus-fertőzést. Bár a maszkok hasznáról hónapokig folyt a vita, ebben a kérdésben mára konszenzus uralkodik tudományos körökben, sőt a legújabb tanulmányok már azt is belengetik, hogy a maszkok a fertőzés súlyosságát is enyhíthetik. Mivel viszont az ördög itt is a részletekben rejlik, ezek megismeréséhez pedig rengeteg időre és adatra van szükség, minden más állítás egyelőre inkább csak erős becslés.
A hidrogén-üzemanyagcella meghajtású járművek köre egyre bővül: Németországban már 2018-ban üzembe helyezték az első hidrogénvonatot, tavaly pedig az USA-ban álltak szolgálatba hidrogénhajtású kompok. Most a kamionokon a sor, a dél-koreai Hyundai ugyanis kedden leszállította az első hidrogén-üzemanyagcellás Xcient nehéz tehergépkocsikat európai vásárlóinak. Az első hét példány Svájcban kerül az utakra, a cég az év végére összesen 50 ilyen kamiont szeretne az országban tudni.
A múltkor arról volt szó, hogy az alakzatok (képek, hangok stb.) felismerése fontos része az intelligenciának, ezért a mesterséges intelligencia sokat foglalkozik az utánzásával, modellezésével. Erre sikeresen használnak például olyan mesterséges neuronhálózatokat, amilyeneket mutattam. A hálózatot arra tanítják be, hogy hasonló alakzatokra (például majmok arcképére) hasonlóképpen válaszoljanak, és másképpen, mint más alakzatokra (például emberek arcképére). A betanítás felügyelt módon történik, tehát úgy, hogy a tréning során minden alakzathoz a megoldást is megadjuk, vagyis azt, hogy milyen reakciót várunk el a hálózattól („az itt egy majom arcképe”, „ez itt egy ember arcképe”).
Azt gondoltam, lassan közelíteni kellene egymáshoz ennek a rovatnak a témáit, a nyelvet, a gépet és az embert. A nyelvhasználathoz intelligencia szükséges, ezért a nyelvészeti modelleknek tartalmazniuk kell az intelligencia modelljét is (vagy legalábbis hivatkozniuk kell rá). Ha azt akarjuk, hogy a számítógépek utánozzák a nyelvi viselkedésnek legalább bizonyos fajtáit (például hogy társalogjanak vagy fordítsanak), akkor olyan modellekre van szükségünk, amik számítógépes programok alakjában is megvalósíthatók. Ezért a modelljeinkbe épített intelligencia-modellnek is ilyennek kell lennie – az ilyen modelleket összefoglalóan mesterséges intelligenciának nevezzük. És ha már beszélünk róluk, próbáljuk meg programok formájába is önteni.
A nyelvészetről és a mesterséges intelligenciáról szóló sorozatom következő pár részében arról fogok elmélkedni, hogy milyen esélyei vannak annak, hogy automatikusan, számítógéppel feltárjuk az emberek által alkotott fogalmak hálózatát, kapcsolatait. Ez elég bonyolult jelenségkör, ezért a kutatása is elég bonyolult, és sokféle irányban halad. Ezért több részben fogok róla beszélni. Az első részben magukról a fogalmakról és a hasznukról beszélek. A következő részben azt a problémát veszem elő, hogy mi közük a fogalmaknak a természetes nyelvekhez, amiken az emberek a forrásként szolgáló szövegeket megfogalmazzák. Utána pedig néhány olyan megközelítést mutatok majd be, amikkel a kutatók megpróbálják megoldani a fogalomhálózatok ábrázolásának problémáját.
„Puszta szemmel csak torzított képeket látunk, a töredékeket. Ahhoz, hogy az ideálist is meglássuk, az elménkkel kell néznünk” – mondta legújabb, júliusban publikált kutatásáról Domokos Gábor, a BME egyetemi tanára, a szenzációs geometriai alakzat, a gömböc egyik feltalálója. A Platón kockája és a töredezés természetes geometriája című tanulmányban kutatótársaival arra jutottak, hogy ami csak szétesik a világban – a jégtömböktől a sziklákig – nagy átlagban kockára emlékeztető darabokra hullik, és ez a szabály univerzálisan érvényes. A kutatócsoportot az ókori görög filozófus elmélete inspirálta, miszerint a világmindenséget alkotó négy elem, a föld, a víz, a tűz és a levegő mindegyike szabályos testekből épül fel, a föld például hexaéderekből, azaz kockákból. Azonban a kocka, ahogy a gömböc is, a természetben láthatatlan.
A magyar őstörténet kutatásának egyik legfontosabb fejleménye az elmúlt években kialakult békés tudós-kézműves együttműködés; az utóbbiak által gyakorolt „kísérleti régészet” mára MTA-szinten is polgárjogot nyert. A leletpontosan dolgozó rekonstruktőröknek köszönhetően a hazai autentikus – vagyis műanyag- és gagyimentes – íjkészítés másfél évtized alatt a világ élvonalába fejlődött. Ez a munka most először mutatkozik be a szélesebb közönség előtt. Professzionális szintre emelt élő történelem – szittyabiznisz és eredetpolitikai ambíciók nélkül.
A memória rendkívüli módon érdekel, már csak azért is, mert az enyém nem túl megbízható: egyszer jelentkeztem egy memóriakutatáshoz alanynak, hogy majd írok róla egy cikket, de mire megjöttek a kérdőívek, elfelejtettem az egészet, és hetekkel később jöttem rá, hogy nekem bizony minden egyes nap ki kellett volna töltenem valamit, ami így megmaradt a levélszemét között. Nem vagyok pszichológus, pszichiáter vagy neurológus sem, így egyszerűen tényként könyveltem el, hogy hülye viszont igen, és hónapokra ennyiben is hagytam a dolgot.
Aztán elolvastam Hilde és Ylva Østby könyvét, a Titokzatos memóriát. Még mindig nem értem a memória működését, de ez nem is baj: egyrészt kiderült, hogy tulajdonképpen senki sem érti tökéletesen, hogyan működik az emlékezet, másrészt pedig azért vannak elég megbízható sejtések és vizsgálatok, úgyhogy egy kicsit mégis lehet érteni. Olyasmi ez, mint a tudat problémája: a mai napig folyik a vita azon, hogy mi is a tudat, hogyan működik, és ha kizárólag az agyban kell keresni, vajon hol is lehet.
Társasjátékos rovatunkban szeretnénk olvasóinkat közelebbről is megismertetni nemzetközileg is sikeres hazai játékfejlesztőinkkel, és bepillantást nyújtani a játékfejlesztés kulisszái mögé. Elsőként egy magányos farkassal beszélgetek, aki egymaga alapította a Vagabund kiadót és szinte az összes munkát maga végzi, de karakteres játékaival a világ számos tájára eljutott már. Ha valami jellemzi Szöllősi Pétert, akkor az mindenképpen az, amit a névválasztásával is nagyon találóan kifejezett: a vagabund ugyanis magányos lovag, aki a saját erkölcsi kódexe alapján éli az életét. Szöllősi sose félt újítani, sikereihez buktatókon keresztül vezetett az út, de ahogy a középkori vagabundus diákok vándoroltak, tanultak, tapasztaltak és továbbálltak, úgy halad ő is előre egyre több tapasztalattal és türelmesen, mostanra megtalálva saját szerzői hangját, miközben a társasjátékok, kiváltképp a kártyajátékok világában számos területen letette már a kézjegyét, a fejlesztő gyerekjátékoktól a családi játékokon keresztül a taktikus vagy épp blöffölős partijátékokig.