Sziámi ikrek szétválasztása

Előadó
Dr. Csókay András (osztályvezető főorvos, Idegsebészeti Osztály)
További képekért kattintson a képre!

Előadónk, Dr. Csókay András, az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziumában érettségizett 1974-ben. 1975-től 1980-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki karán tanult, majd ott szerzett diplomát 1980-ban. Pályáját mérnökként kezdte, majd három év múltával pályát módosított, és 1983 és 1989 között a Semmelweis Orvosi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1989-ben orvosi diplomát szerzett, majd 1994-ben idegsebész szakvizsgát tett.

Kezdetben a súlyos koponya és gerincsérültek gyógyítására specializálódott, megkülönböztetett figyelemmel a gyermek koponyasérültekre. 1998-ban tette ismertté az általa kifejlesztett éralagút-technikát, amely egy új módszer a súlyos traumás agyduzzadás kezelésére, Az éralagút-technika lényege, hogy a koponyatető eltávolítása után az ereket egy alagúttal védik meg az elzáródástól. 2003 óta az agyi mikrosebészetben végzett gyakorlati tudományos kutatásokat. Mottója, hogy ne az élőkön gyakoroljanak az orvosok, ezért minden nap egy órát a boncteremben, friss elhunytakon gyakorolt. Az itt szerzett gyakorlati felfedezései lettek tudományos munkásságának alapjai, ezekre hagyatkozhatott a bangladesi sziámi ikerpár szétválasztásának 30 órás szétválasztó műtétje során, amiről előadása is szól majd.

A szétválasztó műtét, melynek híre bejárta a világsajtót, rendre felvetette a kérdést, hogy mi a titka annak, hogy Csókayék megoldást találtak egy addig megoldhatatlannak tartott orvosi kihívásra. A kérdésre Csókay válasza az volt, hogy Jézus-imája során kapta az ötletet az agyi vénák elválasztásának új, lehetséges módjára. A nemzetközi orvosi szaklapokban való publikációiban is arra törekedett, hogy elfogadtassa hitvallását: "Istenhit nélkül nem sikerült volna szétválasztani a sziámi ikreket."