A körforgásos gazdaság (circular economy) korunk egyik legfontosabb ökológiai célkitűzése, amely ma életünk minden területén érezteti hatását. Az építészetben ez a gondolat nem új: már az ókori építkezésekben felhasználtak olyan építőanyagokat és épületelemeket, amelyek régebbi épületekből származtak. A római Colosseumot a reneszánsz korban kőbányának használták, a velencei Szent Márk templom díszes faragott köveit Konstantinápolyból zsákmányolták. Ennek természetesen nem az anyag- és munkamegtakarítás volt az oka, fontos volt e gyakorlat szimbolikus jelentése is. Az anyagok újrafelhasznásának okaival és mai jelentőségével foglalkozik az előadás.
*
Moravánszky Ákos építész, épitészettörténész a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult. Doktori tanulmányait Bécsben végezte, majd a Magyar Építőművészet folyóirat főszerkesztője lett. 1986–1988 között a müncheni Zentralinstitut für Kunstgeschichte, majd két évig a kaliforniai Getty Center vendég-kutatója volt. 1991-től 1996-ig az M.I.T. vendégprofesszora, majd az ETH Zürich építészetelmélet professzora volt. 2016-ban emeritált, jelenleg a Navarrai Egyetem vendégprofesszora. A BME tiszteletbeli doktora, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja, számos könyv szerzője.