Kezdet: 19 óra
Helyszín: ETH-Pavillon (közvetlenül a Polybahn felső megállója mellett), Leonhardstr. 34, 8006 Zürich
Előadónk, Dr. Székely Gábor, 1980-ban a Budapesten, a Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomát, majd 1985-ben szakközgazdász diplomát és doktori címet szerzett.
1984-ben egy nagy magyar vállalatnál felső vezetői pozícióba került, majd a rendszerváltás évétől spanyol, svéd, francia és angol ipari és banki cégek magyarországi vállalatainál volt közép- illetve felsővezető.
2006-ban saját vállalkozást indított, amely a lakossági biztosításhoz kötődő “fintech” jellegű cég, mára hét alkalmazottal. Szolgáltatásuk és annak minden részletfeladata világháló alapú. Ez a kisvállalkozás - az elsők között Magyarországon - helyezte a teljes adminisztrációt és rendszerfunkciót felhő alapra.
A digitális forradalom vívmányai akarva akaratlanul gyökeresen átalakították az életünket. Az előadás keretében a következő kérdésekre kapunk majd választ:
- Hogyan jutottunk el a mai digitalizálás fokáig?
- Melyek a legfontosabb vívmányok?
- Mik az előnyei illetve a hátulütői a digitalizációnak?
- Milyen kockázatokkal szembesülünk, illetve hogyan védekezhetünk ellenük?
Egy érdekfeszítő, mindannyiunkat érintő témájú eladásnak nézünk elébe, melyre mindenkit szeretettel várunk!