A memória rendkívüli módon érdekel, már csak azért is, mert az enyém nem túl megbízható: egyszer jelentkeztem egy memóriakutatáshoz alanynak, hogy majd írok róla egy cikket, de mire megjöttek a kérdőívek, elfelejtettem az egészet, és hetekkel később jöttem rá, hogy nekem bizony minden egyes nap ki kellett volna töltenem valamit, ami így megmaradt a levélszemét között. Nem vagyok pszichológus, pszichiáter vagy neurológus sem, így egyszerűen tényként könyveltem el, hogy hülye viszont igen, és hónapokra ennyiben is hagytam a dolgot.
Aztán elolvastam Hilde és Ylva Østby könyvét, a Titokzatos memóriát. Még mindig nem értem a memória működését, de ez nem is baj: egyrészt kiderült, hogy tulajdonképpen senki sem érti tökéletesen, hogyan működik az emlékezet, másrészt pedig azért vannak elég megbízható sejtések és vizsgálatok, úgyhogy egy kicsit mégis lehet érteni. Olyasmi ez, mint a tudat problémája: a mai napig folyik a vita azon, hogy mi is a tudat, hogyan működik, és ha kizárólag az agyban kell keresni, vajon hol is lehet.