A Trianonhoz vezető katonai út

Előadó
Dr. Pollmann Ferenc (H)

Pollmann Ferenc a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett 1980-ban történészi és filozófusi diplomát, majd 1994-ben egyetemi doktori, 2004-ben PhD fokozatot. 2018 óta a Magyar Tudományos Akadémia doktora. 1992-től ez év elejéig – nyugdíjba vonulásáig – a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója volt. Kutatási területe mindvégig az első világháború hadtörténete, azon belül pedig főként a balkáni hadszíntér története, a magyar katonai szerepvállalás, a békéből a háborúba való átmenet kérdései, a hadijog megsértésének ügye, a totális háború társadalmi hatásai. Kutatási eredményeit számos könyvben és tanulmányban tette közzé. 2014-ben Hajdu Tiborral közösen átfogó kötetet publikált „A régi Magyarország utolsó háborúja” címmel Magyarország szerepléséről az első világháborúban.

Pollmann Ferenc az előadásban többek között következő a kérdéseket fogja boncolgatni: Miért maradt védtelen Magyarország 1918 őszén? Miért nem volt magyar nemzeti hadsereg? Megakadályozhattuk-e volna fegyveres erővel a területi veszteségeket? Egy érdekfeszítő eladásnak nézünk elébe, melyre mindenkit szeretettel várunk!

* * *

Az előadáshoz kapcsolódva, Oplata Gábor az előadónkkal közösen megismétli a kirándulást a Stilfserjochra, ahol magyar katonák harcoltak Svájc határán 1915-18 között. 

Szívesen látunk minkenkit, aki ehhez a kiránduláshoz csatlakozni kíván.

Elöjelentkezés, érdeklődés Oplatka Gábornál: gabor [at] oplatka.ch 

Ízelítő: 

https://www.youtube.com/watch?v=yOMC4wUDhAE